X-Faktor 2010 - Az X mutatja a helyet!
Kezdőlap

X-Faktor 2011!

2011.08.28. 17:24, FigiChrome

Schodeinde Dorka távozott az X-Faktorból

2010.11.21. 14:33, FigiChrome

 Schodeinde Dorkának kellett tegnap este távoznia az RTL Klub X-Faktor című műsorából. A kisgyerekes anyuka Vastag Tomival párbajozott. A mentorok döntése alapján azonos szavazatot kaptak mind a ketten, végül a nézők voksa volt az, ami Dorka kiesését jelentette, ugyanis rá szavaztak kevesebben.

A műsor után Dorka a StoryOnline-nak elmondta, szomorú, ugyanis úgy érzi, élete legjobb teljesítményét nyújtotta szombaton. Éppen ezért nem számított arra, hogy neki kell mennie. A kamerák előtt egy könnycseppet sem ejtett kiesése miatt, de elárulta, otthon a párja vállán majd kisírja magát.

Dorka távozott az X-Faktorból

Vastag Tomi a StoryOnline-nak úgy nyilatkozott, hogy számított a párbajra. Sőt azt állította, meglepődött amikor kiderült, nem Dorka jutott tovább. Testvére, Csabi sokkal jobban izgult a párbaj alatt, mint a testvére, gyakorlatilag lerágta az összes körmét.

Geszti Péter új zenekart alapít

2010.11.13. 16:53, FigiChrome

 Geszti Péter szédületes tempóban dolgozik, és kihasználja, hogy az X-Faktor révén folyamatosan reflektorfényben van.

A mentort hamarosan egy teareklámban láthatjuk - írja a Bors. Sikerét egyébként az is jelzi, hogy ugyan elhalmozzák különböző reklámszerződésekkel, ő azonban megválogatja, mihez adja a nevét.

Emellett teljes erővel készül új zenekarának bemutatására. "Már szervezem a 2011-ben induló együttesemet, latinos ritmusú dalok csendülnek majd fel. Egyelőre énekesnőt keresek. Az x-faktoros mentoráltjaimnak is adok lehetőséget, fellépnek majd a koncertjeimen" – tette hozzá Geszti Péter.

Nem tragédia? Elment hangja az X-Faktoros srácnak

2010.11.12. 20:11, FigiChrome

 Ráment a kemény munkára Király L. Norbert beszédhangja. Az X-Faktor felfedezettje állítja, énekén ez még nem hallatszik, de énektanára szerint pihenésre van szüksége.

Amikor szombaton Király L. Norbert kiállt a színpadra, és elementáris erővel elénekelte az AC/DC slágerét, mindenki tombolt. A dal után azonban leesett a nézők álla: Norbi alig tudott megszólalni, amikor Sebestyén Balázs elkezdte faggatni őt.
Micheller Myrtill, a tehetség énektanára szerint ez a feszített munkatempó következménye - írta a Bors.

– Már a műsor előtti próbanapon is elment a hangja. Norbi nagyon keményen dolgozik, nagyon kevés pihenéssel, és értelemszerűen a hangszalagja is fárad. Egyelőre nem panaszkodik fájdalomra – árulta el Myrtill. 

A szombaton történtek után sokan azért aggodnak, hogy mi lesz kedvencükkel, ha két számot kell elénekelnie, vagyis, ha párbajra került a sor. Mirtyll azonban nem félti tanítványát.

– Biztos vagyok benne, hogy ha úgy alakul, az utolsó energiáit is képes lesz mozgósítani. Norbi nagyon okos fiú, tudom, hogy amint lehetősége lesz pihenésre, azt ki fogja használni. Ő már most nagyon tudatosan a jövőjére koncentrál – tette hozzá az énektanár, aki – biztos, ami biztos – már megbeszélte Keresztes Ildikóval, hogy az X-Faktor befejeztével gégészhez küldik Norbit.

Király L. Norbi úgy véli, addig kell ütni a vasat, amíg meleg, ezért esze ágában sincs kímélni a hangszálait.

– Az utóbbi időben sok volt a stressz, az idegesség, a pihenés pedig kevés. Szerencsére energiával meg tudtam oldani a dolgot, és nem is fáj, nem dagad a torkom. Az viszont zavar, hogy időnként csak úgy elmegy a beszédhangom, máskor meg nincs vele semmi baj. De amikor jelentkeztem, akkor is tisztában voltam vele, hogy nem pihenni jöttünk. Előfordult, hogy miután este tízkor befejeztük a próbát, még visszamentem, és hajnali egyig egyedül gyakoroltam. Nagyon fontos számomra a verseny – mesélte a magyar Joe Cockerként emlegetett tehetség.

X-Faktor: két táborra szakadt a mentorok négyese

2010.11.10. 15:47, FigiChrome

Geszti Péter Malek Miklóssal szavaz, Nagy Feró pedig mintha hétről hétre Keresztes Ildikó pártfogoltjainak szekerét tolná.

Szabó Mariann kiesésével végletesen kiélesedett a küzdelem az X-Faktor mentorai között is. A zsűri – a közönséghez hasonlóan – két táborra osztódott. Geszti és Malek Miklós feltűnően gyakran ért egyet a vitás kérdésekben, Nagy Feró pedig általában Keresztes véleményét osztja. Eleinte még csak vicces beszólásokkal heccelték egymást a zsűritagok, mára azonban szó sincs könnyed fricskákról: szinte tüzet okádnak a mentorok, ha kritika éri védencüket. Nem csoda, a versenyzők minden színpadra lépése az ő munkájukat is minősíti. 

– Minél magasabbra jutunk, annál nagyobbat tudunk esni, így aztán mindannyiunkat magával ragad a feszültség, ez már a mi versenyünk is. Most, hogy Mariann kiesett, láttam, hogy Feró arcán is összerándultak az izmok – kezdte Geszti Péter, aki nem tagadja, hogy valóban van egyfajta megosztottság a mentorok között. – Négy ember ízlése sok mindenben eltér, a miénk azonban Mikivel közelebb áll egymáshoz, mint ahogy Ildi és Feró is hasonlóan gondolkozik. Ettől viszont csak érdekesebb, színesebb lesz a vetélkedés. A jövőben azonban előfordulhat, hogy megváltoznak a viszonyok, és érdekeink szerint pillanatnyi szövetségeket kötünk – tette hozzá a szövegíró. 

Feró szerint a töréspont nem csupán az ízlés mentén alakult ki. 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Közlemény

Az oldal tökéletesen Internet Explorerben NEM müködik, ezenkívül minden más böngészőben jó. A videótárban lévő kód egyedül IE alatt rossz, ezért lehet nemtudod elérni a videókat.

Bár nem szokásom cserélni, mégis megteszem, hamár X-Faktoros portálról van szó. Kattints az fenti képre, hogy eljuss az oldalra.

//bones.gportal.hu/portal/bones/image/gallery/1284912142_16.png

Hírdetés 11.15-ig

Te is hírdetnél?

Versenyzők
 
Menü
X-Faktor
Chat
Amit nem tudtál...
X-Faktor Naptár

RTL Klub:

2010.10.23. 19:30: Döntő (élő)

Cool TV:

2010.10.23. 22:25: After X

Videótár
Heti TOP

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!